Kedvenc HOBBI oldalunk

2006-ban egy kivételesen jó utazáson vettem részt. Szervezett utazás, tengerparti kempingek, kirándulások, városnézés és ami a legfontosabb valami igazi különlegesség: a vulkánok. Ha mindez együtt van, akkor a legjobb választás ez a vulkántúra.Én csak a legmagasabb jelzőkkel tudom illetni az utat.

Nem volt kérdéses, hogy megint a Barakával megyek-e. Előző évben Skóciában voltam, és az ott megismert barátokkal együtt a döntöttünk az utazásról. A kérdés nem az volt, hogy kivel utazunk, hanem az, hogy melyik utat választjuk. A dél-olasz vulkántúrára esett a választás és milyen jó választás volt!

Az első nap nem hozott különösebb meglepetést. Kis csapatunk a busznál találkozott. Nem a legkényelmesebb utazás a buszozás, de ki lehet bírni. Ráadásul van számtalan előnye is. A vezetőink nagyon kedvesek voltak, még olaszul is próbáltak tanítani minket. Hazafelé persze nem ejtettük útba a Rigó utcát, egy középfokú nyelvvizsga miatt, de hazafelé megálltunk vásárolni és a boltba csak kicsi activity kellett a "nyelvtudás" mellé, hogy a szárított paradicsomot megmondják melyik sorban találom egy Tesco méretű boltban. Talán a legnagyobb előnye a közös utazásnak mégis az, hogy mire másnap megérkeztünk Nápolyba, addigra már egy kicsit összeismerkedett a társaság.

Én nem jártam még korábban Olaszországban, és ez a város teljesen meglepett. Nem ilyennek gondoltam el egy nagyvárost. Mindenesetre ez volt az első állomásunk, és jó volt kibújni a buszból, sétálni egyet, és egy kicsit megismerkedni a várossal.

Estére a Solfatara-kráter kempingjébe mentünk sátorozni. A kempingen nem igazán látszott, hogy ez egy kráter része lenne, hacsak azon nem, hogy körülölelte egy domb. Szép volt és rendezett. Ezt mondjuk egész útról el lehet mondani, hogy a WC-k kivételével mindent mindig rendben találtunk. Kemping tekintetében sem lehet rosszat mondani a szervezésre. A WC-k meg gyakran a déli-, tengerparti vidéknek megfelelő guggolósak... Az angol öblítős WC-t arrafelé nagyon meg kell becsülni.

Másnap reggel már lázban égtem. Megyünk a Vezúvra. Ha vulkán kerül szóba, nekem mindig a Vezúv jutott az eszembe. Itt a nagy alkalom. Tegnap Nápolyból már láttuk a körvonalait, de most meg is másszuk! A sátrainkat hátrahagytuk és busszal indultunk a Vezúv lábához. Onnan egy széles ösvényen lehet feljutni. A lelkesedésem hamar alább hagyott. Igazából egy köves hegy, ami valamikor vulkán lehetett. Teljesen le voltam törve. Itt vagyok az általam vulkánnak képzelt Vezúv peremén és még füstöt is csak valahol az egyik  szélének a sarkán látok. Ráadásul az sem folyamatos. Átvillant az agyamon, hogyha ennyi egy vulkán, akkor mit fogunk csinálni az elkövetkezendő 2 hétben? Azzal nyugtattam magam, hogy Skóciai utam után ezt nem tudom elképzelni a Barakáról.

A Vezúv alatt van Herculaneum, amit 79-ben szinte teljesen lerombolt a vulkán. A helyet szintén bejárjuk. Helyenként találunk el nem pusztult részeket. Ezekből próbáljuk kirakni, hogy Jézus születése / feltámadása táján hogyan is éltek itt az emberek, ebben az ókori kereskedővárosban. A hely gazdag és pompás lehetett, amíg még élt és virágzott. De a Vezúv teljesen lepusztította. Érdekes, hogy a romok és a vulkán közé új épületek épültek. Mi lenne velük, ha megint kitörne a vulkán? Belegondolni is rossz.

Másnap reggel jártuk csak körbe szállásunkat, ahol végre megértettem, hogy miért nevezik kráternek a kempingünket. A kempingünk több aktivitást mutatott, mint a Vezúv! Persze, azért nem kell arra gondolni, hogy csapkodott volna körülöttünk a láva, de legalább már kénes füstöt (gőzt) láthattunk. Annak ellenére, hogy itt valóban kénes gőz tört fel a mélyből, mégis odaengedték az embereket, csak egy szűk rész volt lekerítve.

Utána egész napos utazás következett, átmentünk Szicíliába.

Reggel elindultunk Taorminába ebbe a hangulatos kisvárosba, magasan tengerszint felett. Sátrainkat megint hátrahagytuk.

Megnéztük a kisvárost, a Görög Színházat és Castemola városkát is. Itt, akármilyen magasan is van és akármilyen meleg is van, meg kell kóstolni a mandulabort. A vezetők ismernek egy nagyon érdekes helyet, ahol van erre lehetőség. Az legyen meglepetés mindenkinek, hogy mitől érdekes a hely, de azt meg kell mondanom, hogy nem teljesen szokványos a belső stílusa, és akkor még nem mondtam sokat. :-)

Másnap az Etnára indultunk. Szerencsére a sátrat továbbra sem bontottunk. Szóval este még mindig fürdés lesz... Amikor elindultunk, nem is gondoltam, hogy ez a túra lesz talán az egyik legmeghatározóbb pontja az utunknak. Persze szerencse kellett, hogy így legyen, de néha az is kell. Természetesen ez a nap is meleg volt, mindenki pólóban indult útnak. Szerencsére a vezetőink javasolták, hogy vigyünk magunkkal melegebb ruhát is, mert az Etna kiszámíthatatlan. Azt mondták, hogy bármelyik évszak előfordulhat odafent. Hogy mennyire hittük el Szicíliában, hogy augusztusban lehet hideg, azt mondanom sem kell. De talán én vittem magammal a legtöbb felszerelést. A vízálló lélegző kabátot, nadrágot, pullóvert, sapkát (baseball sapkát) és mivel túrázunk, bakancsban indultam neki a hegynek. A parkolóban hagytuk a buszt és elindultunk felfelé. Az egész egy holdbéli tájra hasonlított. Szürke és barna kő és por mindenfelé. Azért már lehetett látni néhány helyen az élet jelét. Egy egy növény már megtelepedett ebben az élettelen kősivatagban. Sajnos a felső nagy kráter lezárták, tudtuk meg, mert hamarosan ki fog törni a vulkán. Mondták, hogy nem aznap de hamarosan. AZ Etna lábánál valódi nyári forróság volt. Ahogy haladtunk feljebb egyre szelesebb, hidegebb lett az idő. Odafent azután kitört a vihar. Borsószem nagyságú jegek szakadtak az égből. Nem is kicsit, a látótávolság 10 méter alá csökkent. Valódi hideg, jeges tél volt. Természetesen mindenki megpróbált lejutni az Etnáról. A jó felszerelésnek köszönhetően mi a csak azért mentünk le, mert a teljes társaság rohant lefelé a buszhoz, minket se hagyjanak itt... Azért volt időnk kövekből kirakni egymás nevét, és fényképeket csinálni, mintha nem is lett volna szakadó jégeső. Mire leértünk, addigra a jégeső elállt, a nap kisütött, de a levegő kicsit lehűlt. Mintha tavasz lett volna. Ezen az egy napon, sőt néhány órán belül átélhettük mind a négy évszakot. Induláskor perzselő nyár, feljebb szeles ősz, majd tél jégesővel és visszafelé tavasz. Mikor leértünk, a legtöbben átázott ruháikat próbálták szárítani a buszon. Volt a buszon 40 fok meg 90% páratartalom... Mindenki fázott, (átfázott), de mi kibújtunk a jól záró ruhákból és száraz pulcsijainkat is levettük és egy szál pólóba egy kis hűvösért könyörögtünk, míg a többiek a fűtést szerették volna feljebb csavarni.

Az élmény viszont hatalmas volt. Nem gondoltam volna, hogy mennyivel megnyerőbb lesz az Etna a Vezúvnál. Ráadásul miután hazaértünk, két héten belül ki is tört a vulkán.

Azt kell mondanom, hogy innentől megváltozott minden.Remek volt a hangulatom.

Másnap tovább indultunk Cefalu felé, de útközben megálltunk az Alcantara szurdoknál. Első ránézésre csak egy kis felkapott patak, de a szurdokba az árral szemben behatolva hamar rájöttünk, hogy akármilyen kicsi is, azért a víz az úr! A szurdokon kívül a part az csodás volt, a hideg vizű patak szétterült és hűtötte az egyébként forró levegőt. De a szurdokban, mindent simára koptatott a víz, megállni alig lehetett, mert összeszűkülve volt sodrása is a víznek. Ráadásul a szurdokban hideg is volt, a napfény se jutott be. Ezért azután elálltunk attól, hogy végigmenjünk a szurdokon, visszafordultunk. De azért remek kikapcsolódás volt. Még a hasunkat is süttethettük a napon.

Cefaluban a kempingünk egyszerűen fantasztikus volt. Tengerparton (saját strand), a sátrak között citromfák, melyen épp értek a kb. 1/2 kilós gyümölcsök. Rövid pihi után mentünk a városba szétnézni.

Éjszaka még kimentünk a tengerre fürdeni egy kicsit. A társaság már egész jól összejött. Bár még nem voltak nagy barátságok, de pl az együtt strandolás. és vizi üvegdobálós fogócska már nem okozott senkinek sem gondot.

Másnap a Vulcano szigetére hajóztunk. Ez a sziget teljesen meglepő. Teljesen fekete a tengerpartja. A homok is fekete. Nehéz volt megszokni, mert elég fura volt. A tengerpartokról nekem mindig a világos szinte már fehér homok jut eszembe, nem pedig a fekete. De ez is érdekesség. És mi azért vagyunk itt, hogy érdekes dolgokat lássunk. Ezen az úton már láttunk sokat, de még nincs vége...

A kikötőben iszapfürdő üzemel. Lehet használni, de mivel kénes, utána a buszon vagy több helyünk lesz, vagy csak a tetőn utazhatunk. Akik kipróbálták, azokon még másnap is simán lehetett érezni a záptojásszagot, hiába fürödtek órákig.

Másnap szabadprogram volt, lehetett pihenni a szigeten. A barátaim maradtak, de én inkább a fakultatív programot választottam. Indultunk Lipari szigetére. A sziget érdekessége, hogy a kifolyt láva különböző lett a sziget két oldalán. AZ egyik oldalt, ahol olyan gyorsan szilárdult meg, hogy a gázok benne maradtak, ott a vizen is úszó fehér habkő lett belőle. Máshol pedig, súlyos, tömör féldrágakő. Hihetetlen különbségek. Egyébként ebből a féldrágakőből készítenek mindent, amit csak a turisták hajlandóak megvenni. A leggyakoribbak a díszek, nyakláncok.

Másnap a Salina "vulkán"-t másszuk meg. Nem véletlen az idézőjel. Az Etna után már más érzés kimondani azt hogy vulkán, és ez bár a szigetcsoport legmagasabbika, de mára inkább csak hegy, mint vulkán. De kikapcsolódásnak remek egy kis hegyet mászni. Ráadásul a kilátás is gyönyörű és a társaság hangulata is az átlag felett van.

Másnapra ígérték az út szenzációját. Bár én már elkönyveltem, hogy az út szenzációja az Etnán tett kirándulás, azért mégis várakozással nézek a mai nap elé. Stromboli szigetére hajózunk, ahol az ígéretek szerint vulkánkitörést fotózhatunk ha van egy kis szerencsénk.

Na persze... Mert ha az úgy menne. Egy kis rémülettel vegyes várakozással lépünk ki a hajóról a kikötőbe, ahol első dolog, hogy alá kell írni egy papírt, hogy saját felelősségünkre vagyunk itt, és meg kell adni, hogy gond esetén kit értesítsenek... Nohát, csak nem veszélyben vagyunk??? Már délután van és csak ott várakozunk a szigeten. Felmenni csak kísérővel lehet, a miénk meg nincs meg. Pár óra várakozás csak előkerül. Később jött le egy csapattal. Azt mondja, hogy nem akar felmenni. A kísérőink meggyőzik, hogy mégiscsak fel kellene, hogy vigyen. Végül belemegy, hogy 1 órát fent töltsünk. Elindulunk felfelé. Már késő délután van. Meredeken megyünk fel a csupasz hegyoldalon. Nem nekem való ez. Kicsit tériszonyom van és most többszáz méter magasból látok le. Bár tényleg csodálatos, de nem vagyok ehhez hozzászokva. Végül csak felérünk egy sík területre. Egy fennsík lehet. Pontosan már nem tudjuk, mert teljesen besötétedett. Érdekes, hogy a sötéttel a tériszonyom is eltűnt. Helyette valami fura borzongást éreztem. Morajlott a föld! Már a kénes szagot is éreztük. Még a végén tényleg kitör itt nekünk a vulkán. Ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottunk. Hamut fújt az arcunkba a szél. Hoppá! Itt tényleg van valami, eszméltünk fel. A következő morajlásnál már valami fény is szűrődött felénk. A kénes szag már egyértelmű volt. Nemcsak én találtam ki, mindenki érezte.

Feljebb kellett menni, hogy lássuk hol van a kitörés. A vezetőnk egy meredek szakadék környékére vezet. Alig látunk valamit, a lámpánk fénye is elveszik pár méteren, a felhők között járunk. Most már szinte 10 percenként van valami morajlás, de nem látunk semmit. A vezetőink szerint, mert a felhők eltakarják. Végül felszakadoznak a felhők. Egy szél szinte pár perc alatt kisöpri. A következő morajlásnál fényt is látunk. Mindenki figyeli, és senki sem vette elő a fényképezőt. Csak bámulunk. Amikor vége, akkor kezd el mindenki a fényképező után kapkodni. Nálam csak egy gyenge 3x-os zoomú kicsi kompakt gép van. De akkora a vulkánkitörés, hogy a képbe így is alig fér be. Nem hiszem el! Valóban élőben látunk vulkánkitörést. Halljuk a morajlást, látjuk a kitörést, érezzük a szagát és a szél még hamut is hoz. Döbbenetes. Még lefelé jövet sem tudja senki szavakba önteni. Mivel éjjel van, komp meg nincs, ezért a parton alszunk hálózsákjainkban. Már hajnalban talpon vagyok, és a tengert kémlelem. Próbálom feldolgozni a látottakat és arra gondolok, hogy mindjárt vége az utunknak.

Rövid pihenő után összepakoljuk cuccainkat és elindulunk hazafelé. Még azért útközben van lehetőségünk fürdeni több helyen is, kicsit kikapcsolódni. Sőt, még meglátogatjuk Caprit is.

A kempingünkből hajóval érdemes menni, mert így van lehetőség meglátogatni a Kék-barlangot. Valami hihetetlen azúrkék színe van. Majd haladunk tovább Capri felé.Caprin előbb körülnézünk, majd túrázunk egyet. Sajnos ez már csak levezető, mindenki tudja, hogy innen már nagyon hazafelé vezet az út.

Ezzel tényleg el is érkeztünk az utazásunk végéhez, ami végül valódi kalandnyaralás lett, volt kaland, élmény bőven. Sok szép emléket őrzök azóta is erről az útról.

Aki szereti a kempingezős, kirándulós, túrázós utazásokat azoknak ezt nagyon tudom ajánlani!